Szervezeti Nyílt Nap 2014

Az Egyetemen minden évben megrendezik a Szervezeti Nyílt Napot, ahol a hallgatóknak lehetőségük nyílik jobban megismerni az itt működő szervezeteket. Idén március 5-én került erre sor, ahol a KOLOSZ is képviseltette magát.

Projektjeinkről készült színes plakátok tájékoztatták a hallgatókat az elmúlt félévünk eredményeiről. Számos érdeklődő kérdezősködött a Szakkollégiumunk működéséről és az itt zajló munkáról. Raktárlogisztikai és citylogisztikai oktató modelljeink és társasjátékaink, valamint a „learning-by-doing” elv nemcsak a hallgatótársainkat érdekelte, de számos oktató is megfordult az asztalunknál, hogy érdeklődjön róla, vagy épp csak pár dicsérő szóval illessen minket. Reméljük, hogy az érdeklődők közül lesz, akivel később bövül a csapatunk.