1st Logistics International Conference

Szerbiában, Belgrádban rendezték meg a LOGIC Konferenciát (1st Logistics International Conference) 2013. november 28-30. között. A KOLOSZ öt hallgatóval képviseltette magát a rendezvényen.

A konferenciának a Belgrádi Egyetem Szállítmányozási és Közlekedésmérnöki Karának épülete adott otthont, a szervezésben a Logisztikai Tanszék munkatársai, oktatói és hallgatói is közreműködtek. A Kar dékánja megnyitó beszédében elhangzott, hogy a konferencia célja, hogy együttműködésre, gondolatok cseréjére biztosítson lehetőséget a különböző logisztikai területeket képviselő résztvevők számára. Továbbá megemlítette a konferencia mottóját: "a logikának kell vezérelnie a logisztikát". További gondolatokat hallhattunk a megnyitó során az Oktatási, Tudományos és Technológia Fejlesztési Minisztérium képviselőjétől, Szerbia Közlekedési miniszterétől valamint a legnagyobb szerb logisztikai szolgáltató cég, a Milsped Kft. szóvivőjétől is. Ezután előadásokat hallgathattunk meg az alábbi témákban:

    • Széndioxid kibocsátás csökkentése a szállítmányozás tervezésével
    • Zöld logisztika menedzsment
    • Optimalizálás és modellezés a logisztikában és közlekedésben
    • Logisztikai koncepciók és stratégiák
    • Anyagmozgatás és raktározás
    • Ellátási lánc menedzsment és inverz logisztika
    • Eszközök a logisztikai képzésben
    • Minőségmenedzsment és teljesítménymérés a logisztikában
    • Információs technológiák a logisztikában

Hallgatóink három különböző szekcióban sikeresen prezentálták publikációikat, majd élvezhették a szerbek vendégszeretetét.