Nyitott Kapuk 2014

A HÖK és az Egyetemi Hallgatói Rendezvényszervező Iroda által szervezett Nyitott Kapukon 2014. január 14-én 8 órától az Aula galériáján kihelyezett standon volt lehetőségünk bemutatkozni a végzős középiskolásoknak.

A rengeteg érdeklődőnek elmondhattuk kik is vagyunk, mivel foglalkozunk, mit is takar a Közlekedésmérnöki és Logisztikai Szakkollégium és persze, hogy miért érdemes szakkollégistának lenni. Bemutattuk projektjeinket, a gólyajelöltek kipróbálhatták a GrEta terepasztalunkat és tájékoztatást kaptak a felvételi módjáról is.

KOLOSZ, SZE